Hírek

GVH óriásbírságok helyett fogyasztói jóvátétel?

Szerző:

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) aktuális gyakorlatában egyre jelentősebb szerepet játszanak a vállalkozások által vállalt ún. fogyasztói jóvátételi programok, amelyek a bírság csökkentését, vagy akár a bírságkiszabás elmaradását is eredményezhetik.

A fogyasztói jóvátételi programok lehetőséget biztosítanak a versenyfelügyeleti eljárás alá vont vállalkozások számára, hogy – a bírság elkerülése vagy csökkentése érdekében – önkéntesen orvosolják a felmerült versenyaggályokat. Az eddigi tapasztalatok alapján a kompenzációs programokkal akár olyan, a fogyasztók számára közvetlenül kedvező vállalások is elérhetőek, amelyeket kérdéses, hogy egy versenyhatóság egyébként ki tudna-e kényszeríteni.

A GVH már a 2020. évi céljai között nevesítette a „versenyélénkítő hatással rendelkező, előremutató jóvátételi programok elfogadásának preferálását”. Ennek megfelelően, a vállalt kompenzációk értéke 2020 óta csaknem elérte az összesen 10 milliárd forintot. Az alábbiakban az utóbbi időszak legjelentősebb, fogyasztói jóvátétellel zárult ügyeit foglaltuk össze.

1. Alza-ügy

Bírság: 40 millió Ft

Fogyasztói jóvátétel értéke: min. 450 millió Ft

A GVH vizsgálata feltárta, hogy az Alza.hu portál jogsértő módon sürgette a felhasználókat mihamarabbi vásárlására, amikor szembetűnő, villogó üzenetekkel (pl. „Jelenleg X ügyfél érdeklődik a termék iránt”; „A héten X ügyfél vásárolta meg ezt a terméket” stb.”) helyezte pszichés nyomás alá a felhasználókat. A sürgető üzenetekben bemutatott adatokat ráadásul nagyrészt nem támasztotta alá a számítási módszer: a „Jelenleg X ügyfél érdeklődik” üzenet nem a ténylegesen érdeklődők számát jelenítette meg az adott pillanatban, hanem a vállalkozáscsoport összeurópai, elmúlt teljes napi megjelenítéseit mutatta.

A Versenyhivatal bírságcsökkentő tételként figyelembe vette azt a kompenzációs csomagot, amelyet a webáruház ajánlott fel a fogyasztók kompenzációjára. A vállalások következtében minden fogyasztó 3.000 Ft értékű kupont kapott, aki 2019-ben az Alza webáruházában vásárolt. A kedvezmény egy évig használható fel bármely, 10.000 Ft feletti vásárláskor.

2. Vodafone-ügy

Bírság: 60 millió Ft

Fogyasztói jóvátétel értéke: [üzleti titok]

A GVH megállapította, hogy a Vodafone Magyarország Zrt. megtévesztően népszerűsítette a mobilinternet-díjcsomagjai mellé választható, bizonyos közösségi alkalmazások korlátlanságát ígérő (pl. „korlátlan közösségi élmény”) kiegészítő csomagjait. A reklámok állításaival szemben ugyanis a csomagok valójában nem voltak korlátlanok, mivel bizonyos funkciók használata (pl. a beágyazott médiatartalmak megtekintése) csökkentette az ügyfelek adatkeretét.

A vállalt jóvátétel keretében a Vodafone 3 GB-os extra adatkeretet biztosított minden olyan előfizetőnek, akinek a vállalás megvalósításakor Vodafone Pass-ot tartalmazó díjcsomagja vagy kiegészítő Pass szolgáltatása volt.

3. Yettel-ügy

Bírság: 40 millió Ft

Fogyasztói jóvátétel értéke: 1,31 milliárd Ft

A GVH 2019 végén szabott ki jelentős bírságot a Telenor Magyarország Zrt.-vel szemben, amiért 2016 és 2017 között 0 Ft-osként vagy kedvezményesként hirdette egyes készülékeit, miközben azok árának egy részét beépítette az előfizetői díjba. A versenyfelügyeleti eljárást követő peres eljárásban a bíróság kötelezte a Versenyhivatalt a bírság összegének indokolására.

Az új versenyhatósági eljárásban az (immár) Yettel vállalta, hogy 7.500 forintos kompenzációt (számlajóváírást vagy feltöltőkártya-keretet) fizet minden jelenlegi ügyfelének (közel 180 ezer fogyasztónak), aki az érintett időszakban (2016. október 6. és 2017. október 22. között) készülékkel egybekötött hűségidős előfizetői szerződést kötött a céggel.

4. Wish-ügy

Bírság: –

Fogyasztói jóvátétel értéke: kb. 150-225 millió Ft

A GVH azért indított eljárást a Wish platform működtetőjével szemben, mert az feltételezhetően nem az elvárható szakmai gondossággal járt el a piactér ár- és kedvezményfeltüntetési gyakorlatának kialakítása és ellenőrzése során. A Versenyhivatal feltételezése szerint a platformon áruló kereskedők bizonyos árai valótlanok lehettek, egyes termékeket irreálisan nagy kedvezménnyel és hamis állításokkal hirdettek, a fogyasztókat pedig visszaszámláló óra sürgette egyes „azonnali ajánlatok” elfogadására.

A platform működtetője jóvátétel keretében vállalta – többek között – azt, hogy 1.500 forintos jóvátételt (kreditjóváírást) kap minden magyar felhasználó, aki az azonnali ajánlatra kattintva vásárolt a platformon 2021-ben (kb. 100-150 ezer fogyasztó).

A Versenyhivatal úgy ítélte meg, hogy a cégcsoport által javasolt intézkedéscsomag megfelelően kezeli a piactér bizonyos kereskedőinek kifogásolható magatartásait, így – a jogsértés vagy annak hiányának megállapítása nélkül – megszüntette az eljárást.

*

Forrás: https://gvh.hu/

Jelen tájékoztatás nem teljes körű, az a teljesség igénye nélkül készült. Jelen tájékoztatás továbbá nem minősül jogi tanácsadásnak, amennyiben további kérdése lenne, vegye fel irodánkkal a kapcsolatot.

Összes hír